Elstartolt az Egerszeg Fesztivál

Igazi játszótérré változott péntek délután a zalaegerszegi Dísz tér. A Bábszínházi Világtalálkozó részeként artisták, cirkuszi bábosok, nyilvános bábelőadás, utcaszínházi programok várták a gyerekeket. Ahogy telt az idő a „gasztroutca” is benépesült.

Elkezdődött a háromnapos Egerszeg Fesztivál, kicsit szerényebben, mint korábban, és ahogy a fesztiválbejáráson Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott, nagy öröm, hogy az energiaválság ellenére meg tudták rendezni a már hagyományos rendezvényt. Köszönetét fejezte ki a szponzoroknak és mindazoknak, akik segítették a szervezést. Jelezte: az idei évben valamennyi tervezett program megvalósul. Így augusztus 12-én a jótékonysági családi nap, szeptember 8-9-10-én a Vadpörkölt és Borfesztivál, decembertől pedig az Egerszegi Advent.

Vigh László országgyűlési képviselő hozzátette: Zalaegerszeg sikeres város, jól dolgozik, eredményeket ér el, ez is közrejátszik abban, hogy ismét megrendezésre került az Egerszeg Fesztivál.

A hétvégén a Széchenyi téren és a Dísz téren felállított színpadon több koncert várja az érdeklődőket. Pénteken a Vad Fruttik lépett fel a nagyszínpadon.

Forrás: zalamedia.hu